A nagy izgalommal várt csillagászati távcső új tulajdonosa minden bizonnyal először a Holdat, a bolygókat és a legfényesebb csillagokat állítja be, ám egyszer eljön az idő, hogy a halványabb objektumokat is szeretné megkeresni. Az alábbi cikkben kezdő megfigyelőknek szeretnénk néhány tippet adni a halvány, szabad szemmel nem látható objektumok megtalálásában, melyet a mellékletben egy gyakorlati példával mutatunk be.
A távcsövet többféle módszerrel is ráállíthatjuk a kívánt objektumra:
- csillagról-csillagra történő kereséssel
- számítógépes távcső pozícionálással
- osztott körök alapján
Noha a szabadszemes égbolt alapos ismerete leginkább az első esetben szükséges, semmi sem pótolja azt az élményt, hogy saját szemünkkel is el tudunk igazodni az első látásra szabálytalanul elhelyezkedő megannyi csillag között. Ezért a legfontosabb:
Ismerjük meg az égboltot!
Ehhez nem szükséges sötét, falusi égbolt alá utazni, akár fényszennyezett városból is nekifoghatunk a csillagképek megismerésének. Sőt, a kevesebb csillag inkább megkönnyíti a munkánkat. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne az erkélyről kezdjük az ismerkedést – nem csak azért mert kieshetünk -, hanem mert innen legjobb esetben is csak az égbolt felét láthatjuk át. Az égtájak ismeretében nekiállhatunk azonosítani a legfényesebb csillagokat. Egy planetárium program vagy a Meteor Évkönyv sokat segít, hogy adott helyről, adott irányban milyen égitestek látszódnak. Kellő türelem birtokában sokkal barátságosabban mosolyognak ránk a távoli fénypontok és könnyen felismerhetjük az adott évszak jellegzetes csillagképeit.
Keresés csillagról-csillagra
Az angol tömören starhoppingnak (star=csillag; hopping=ugrálás) nevezi ezt a keresési módszert, mely során egy fényes, szabad szemes csillagról kiindulva csillagról-csillagra haladva érjük el a célpontunkat. Ezzel a megoldással szinte bármit megkereshetünk: mély-ég objektumot, üstököst, kettőscsillagot, változócsillagot, kisbolygót stb. Maga a módszer viszonylag egyszerű, de ahhoz, hogy igazán könnyen boldoguljunk, némi alapismeret és tapasztalat szükséges. Mindezek birtokában a későbbiekben könnyen kialakíthatjuk saját módszerünket is.
Alapismeretek
Fontos, hogy legyünk tisztában a mértékegységekkel: 1 fok = 60 ívperc = 3600 ívmásodperc, ami talán nem mond sokat, de ha azt tudjuk, hogy a telihold átmérője kb. 30 ívperc, akkor az 1 fokot tudjuk mihez viszonyítani: 2 holdátmérő.
A távcsövek látómezeje viszonylag kicsi, általában az 1-2 fok tartományban mozog (bár az egyes rövid fókuszú műszerek esetén ennél sokkal nagyobb is lehet), ezért az objektumok beállítását a keresőtávcső szokta megkönnyíteni, melyek látómezeje általában 6-8 fok szokott lenni. Ezt megbecsülhetjük a telihold alapján vagy két ismert szeparációjú fényes csillag segítségével. (Pl az Ikrek csillagkép két legfényesebb csillaga, a Castor és Pollux, egymástól kb. 5 fok távolságra van, ezeket a látómezőbe beállítva megbecsülhetjük a kereső látómezejének méretét.)
A látómező méreténél fontosabb a látott kép tájolása: találkozhatunk egyenes állású keresővel (É fenn, D lenn, K balra, Ny jobbra), fordított állású keresővel (mely mind az É-D, mint a K-Ny, irányokat megcseréli), de előfordulhat olyan kereső is, ami csak a K – Ny irányt fordítja meg. Ezt kideríthetjük, ha nappal valami földi tereptárgyat beállítunk és összehasonlítjuk a látványt a szabad szemmel látottal.
A távcső által leképzett látómező mértéke függ az objektív vagy a tükör gyújtótávolságától, valamit az okulár fókuszától és látószögétől. Egy adott okulárban látható LM mértékét kiszámíthatjuk az alábbi linkről letölthető Excel táblázat alapján. A keresőhöz hasonlóan fontos tudni az okulárban látott kép tájolását: refraktorokat és Cassegrain távcsöveket leggyakrabban zenittükörrel vagy zenitprizmával használnak, így a benne látott kép egyenes állású, de nem oldalhelyes. (A jobb-bal azaz a kelet-nyugati irány fel van cserélve.) A csillagászati célokra nem használt Amici-prizma egyenes állású, oldalhelyes képet mutat. Newton távcsövekben mind az É – D, mind a K – Ny irányok fel vannak cserélve.
Rendszeres időközönként ellenőrizzük a keresőtávcső és a főműszer párhuzamosságát és szükség esetén korrigáljuk az eltérést. A nem kellően párhuzamos keresőtávcső sok bosszúságot okoz és megnehezíti a dolgunkat!
Előkészületek
Mielőtt a halványabb égitestek keresésébe belefognánk, a távcső kezelésében legyen akkora gyakorlatunk, hogy a fényesebb objektumokat nehézség nélkül be tudjuk állítani. Ennek megtanulása során számos látványos objektumot megfigyelhetünk – pl. Orion-köd (M42-43), Kaptár (M44), Albireo kettőscsillag stb – melyek gyorsan sikerélményhez juttatnak.
Tapasztaljuk ki, hogy egy adott megfigyelőhelyről a távcsőben látszó különböző fényességű csillagok nagyjából hány magnitúdósak, illetve mekkora a látómezőben pl. a fél fok vagy az 1 ívperc. Emellett legyünk tisztában azzal, hogy távcsövünkkel milyen objektumok megpillantására van remény. Ebben nyújt segítséget „Mit láthatunk kis távcsővel?” c. cikkünk. Számítsunk arra, hogy távcsövünkben a legtöbb égitestet jóval kisebbnek fogjuk látni, mint ahogy a katalógus jelzi: ennek oka egyrészről az, hogy a feltüntetett értékek fényképek alapján lettek meghatározva, másrészről (különösen fényszennyezett helyről nézve) csak az objektumok központi, legfényesebb részeit tudjuk megpillantani.
A halvány égitestek megtalálását csillagtérképek könnyítik meg. Számos nyomtatott térkép vásárolható meg különféle határfényességgel (pl. Pleione csillagatlasz), de ilyeneket magunk is készíthetünk. A számítástechnika elterjedésével egyre jobb minőségű planetárium programot vásárolhatunk meg, illetve tölthetünk le az internetről. Személy szerint én a Cartes Du Ciel programot használom, ingyenes és igen könnyen használható szoftver, ráadásul akár 15 magnitúdóig megjeleníthetjük vele a csillagokat. Ezekkel a programokkal a saját tetszésünknek megfelelő térképet nyomtathatjuk ki. Célszerű két méretben kinyomtatni: egy kevéssé részletes (kb. 8-9 hmg) térképet, mely a célobjektum tágabb környezetét ábrázolja a kereső állásának megfelelően; és egy másikat az objektum közvetlen környezetéről a távcső tájolásának megfelelően. Ennek határmagnitúdója legyen közel azonos a távcső határmagnitúdójával (13-as hmg esetén a térkép hmg-ja legyen 12-12.5 mg.) Fontos, hogy legyenek olyan csillagok, melyek mindkét térképen megtalálhatóak! Amennyiben olyan térképet használunk, melynek tájolása eltérő a távcsőétől, akkor némi gyakorlat birtokában akár fejben is meg tudjuk fordítani az irányokat.
Még egy apró „meglepetés” érhet bennünket az ég alatt: előfordulhat, hogy kisebb-nagyobb mértékben az óramutató járásával megegyező vagy ellentétes irányban el kell a térképeket forgatni. Ennek mértéke függ attól, hogy az objektum éppen most kelt fel, delel vagy hamarosan nyugszik, vagyis az égi pályáján éppen hol tart.
A térképek előkészítését követően elkezdhetjük a vadászatot, melyet a célponthoz vezető útvonal kijelölésével kezdünk. Természetesen a kiszemelt objektumra több útvonalon is odatalálhatunk, a legkönnyebbet nekünk kell kiválasztani, mely némi tapasztalat birtokában nem lesz nehéz. Fényes, keresőtávcsőben is látszódó objektum esetén könnyű dolgunk van, ellenkező esetben viszont először egy közeli csillagot célszerű beállítani és onnan csillagról-csillagra ugrálva eljutni a célpontig. A keresést kezdjük szabad szemes csillaggal és a tájékozódás során alkossunk képzeletbeli háromszögeket, csillagíveket és egyéb alakzatokat.
A fentiek illusztrálására egy példát a mellékletben mutatunk be.
Számítógépes objektumra állás
Az elektronikus „kütyük” korában természetesen már a távcsöveket is vezérelhetjük számítógéppel, már amennyiben az rendelkezik GoTo funkcióval. A távcsövek kézi vezérlője ilyenkor miniatűr számítógépként működik, lehetőséget biztosítva tetszőleges, a katalógusában szereplő objektum beállítására. Gyakran kérdezik: honnan tudja a számítógép, hogy merre „néz” a távcső?! A válasz egyszerű: nekünk kell megtanítani! Ez pedig leggyakrabban úgy megy, hogy kiindulási helyzetbe állítjuk, majd két fényes csillagra mozgatjuk a távcsövet és ezt követően az elektronika „tudni” fogja a távcső aktuális pozícióját. Természetesen a pontos objektumra álláshoz (GoTo-záshoz) pontos kiindulási pozícióba állás szükséges, bár az esetleges hibákat a kézivezérlő valamennyire tudja korrigálni. Legtöbb esetben a mechanika ilyenkor számítógépre is köthető, ezáltal a távcsövünk néhány egérkattintással vezérelhető, akár a szoba mélyéről.
Kényelmes dolog a GoTo mechanika, de ez nem teszi feleslegessé csillagos égbolt ismeretét!
Keresés osztottkörök alapján
Manapság nemigen használt módszer, melynek során a célobjektum beállításához a rektaszcenziós és deklinációs tengelyen lévő beosztásokat használjuk. Ez a technika is némi számolás mellett pontos pólusra állást követel meg, illetve az osztásoknak elég precíznek kell lennie, hogy a kívánt pontossággal le tudjuk olvasni az aktuális koordinátákat. Bővebb leírást erről a megoldásról itt találunk.
Utószó
Reméljük, nem vettem el senkinek a kedvét a nehezebb célpontokra való vadászattól. Kellő türelem birtokában minden objektumra rátalálhatunk, és hamarosan akkora rutinra is szert teszünk, hogy a kedvenc objektumainkhoz már a térkép segítsége nélkül is visszatalálunk! Sikeres vadászatot.