Előfordult már, hogy egy családi kirándulás alkalmával választania kellett, hogy helyhiány miatt a gyerekeket vagy a távcsövét tegye a kocsiba? Nos, ha egy nagyteljesítményű, kiváló optikájú, helytakarékos távcsövet keres, akkor a Celestron legújabb, 6″-es (15 cm) Schmidt-Cassegrain távcsöve ideális választás.
Bejelentését követően nagy érdeklődéssel vártam, hogy megérkezzen az első szállítmányunk ebből a műszerből. Az érdeklődés köszönhető volt egyrészről annak, hogy az amerikai cég hosszú idő – egészen pontosan 1997 – után először jelentkezett új átmérőjű SC távcsővel a piacon – akkor az azóta legendássá vált Celestron 9.25-öt dobta piacra. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az 1970-es években volt már a Celestronnak és versenytársának, a Criterion-nak, 6″-es modellje, ezek azonban elég kérészéletűnek bizonyultak.) Másik okot az érdeklődésre az adta, hogy C6S az első SC tubus amit a Celestron távolkeleten, Tajvanon, gyártat így kiváncsian vártam sikerül-e megtartaniuk azt a minőséget amit az amerikai eredetű optikáiktól megszokhattunk. Harmadrészt ez volt az első szállítmányunk az Advanced EQ-5 GoTo mechanikából, melyhez a NexStar kézivezérlő frissíthető szoftverű változatát csomagolták. Néhány hónappal az amerikai premiert követően augusztus elején végre megérkezett a távcső hozzánk is, így alkalmam nyílt egy alaposabb próbára. Egyik este lehetőségem volt összehasonlítani egy SkyWatcher 100/900ED apokromáttal, ami további érdekes megállapításokat tett lehetővé.
A doboz tartalma
A távcső optikája követi a jól bevált „receptet”: 150 mm-es átmérőjéhez 1500 mm-es fókusz társul, vagyis fényereje – a többi SC műszerhez hasonlóan – pontosan f10. Központi kitakarása – átmérőt tekintve – 37%, felületileg pedig 14%. Az optikai elemeket a Celestron alapból nagyteljesítményű XLT bevonattal látta el, ami igen kitűnő fényhasznosító képességgel ruházza fel a távcsövet: a mutató elérheti akár a 89%-os értéket is. (Összehasonlításképpen: egy „átlagos” Newton-távcső esetében – amennyiben az optikai felületek szimplán alumíniumozottak – a beeső fény legfeljebb 77%-a éri el a szemlélőt. Ez a bevonat ugyanis a ráeső fénynek mindössze 88%-át veri vissza, vagyis két ilyen felülettel (főtükör, segédtükör) számolva, az XLT bevonatos Celestron távcső fényhasznosítása kb 16%-kal jobb, mint egy „kommersz” Newton távcsőé.)
A tubus fekete színűre festett, alján aranyszínű prizmasínnel. A hátul az SC távcsöveknél megszokott menetet találjuk, így a temérdek kiegészítő ezzel a kis tubussal is használható. A tubus súlya mindössze 3.9 kg, hossza 36 cm, így igen kicsi megterhelést jelent még egy közepes méretű EQ-3-ra nézve is. A készletben találunk egy 6×30-as kereső távcsövet, mely sajnos nem Spring-load megoldású; egy 25 mm-es E-Lux nevű Plössl okulárt; valamint egy Synta-féle egyszerű fémhüvelyes (de műanyagtokos) zenittükröt. Véleményem szerint célszerűbb lenne elhagyni a távcső „tudásához” képest gyenge minőségű kiegészítőket, azok árát inkább „beépíteni” a tubusba: a kihuzat lehetne pl. szorítógyűrűs megoldású, a keresőtávcső papucsos rögzítésű, vagy a segédtükör speciális kollimációs csavarral ellátott. Persze ezek mindegyikére létezik más gyártótól megoldás, én is azonnal lecseréltem a kollimációs csavarokat.
Teszt az ég alatt
Miután a távcsövet az ég felé fordítottam első benyomásként az ért, mennyire pontszerűek a csillagok! Természetesen nem olyan mértékben, mint egy apokromátban, de a megszokott távolkeleti Newton távcsövekben látottakhoz képest észrevehető volt a különbség. Nem kizárt, hogy ez annak is köszönhető, hogy a légköri nyugtalanság kevéssé rontotta a képet, mint a 20-25 cm-es műszerek esetében. Az image-shift igen jól korrigált, az ívperc töredéke – a legkisebb amit SC távcsövekben láttam. Miután a kollimációt ellenőriztem (és kicsit korrigáltam) megnéztem, hogy 2″-es zenittükörrel és okulárral milyen képet ad távcső. Mivel az árnyékoló tubus belső átmérője 27 mm, némi vignettációra számítottam, azonban kellemesen csalódnom kellett. A 80° látómezejű ST80-as okulárban ennek semmi jelét nem láttam, ekkor a látómező elérte az 1.6°-ot (több, mint három telihold átmérő). A Vegát beállítva az intra- és extrafokális csillag képeken számottevő különbséget nem tapasztaltam, a Ronchi-rácsteszt kép – ha nem is tökéletes – de igen pontosan megmunkált felületet mutatott.
A távcső által adott képet a híres Epszilon Lyrae kettőscsillagokon hasonlítottam össze a 100ED-ben látottal. Az SC-ben egy 5 mm-es Televue Radian okulár gondoskodott a 300x-os nagyításról valamint a legjobb képélességről, míg az apoban egy 3 mm-es Radian tette a dolgát. (Ne felejtsük: mindkét távcső 300x-os nagyításon dolgozott, ami az aponál meghaladja az elméleti maximumot – cm-ben vett átmérő 20-szorosa – , míg az SC esetében megegyezett azzal.) Az azonos nagyításnak hála könnyen összevethető volt a látott kép: mindkét távcső ugyanolyan jól felbontotta a két szoros kettőscsillagot, a kiváló optikákat bizonyította a tesztkönyv-szerű diffrakciós kép az Airy korongokkal és diffrakciós gyűrűkkel. A refraktor az Airy korong körül egy halvány diffrakciós gyűrűt mutatott, az SC-ben ez a gyűrű már jóval tolakodóbb volt. (Halványabb (kettős)csillagokon természetesen már nem zavaró az első diffrakciós gyűrű sem.) További különbséget jelentett, hogy az apoban az Airy korong nagyon kicsit diffúznak tűnt, míg az SC-ben borotvaéles és kisebb átmérőjű korongként látszódott. A diffrakciós kép jól kihozta a két eltérő optikai rendszer jellegzetességeit, erről bővebben a „Központi kitakarás hatásai” c. cikkünkben olvashatunk. Noha mindkét optika ugyanolyan könnyen bontotta az Epsz Lyrae-t, kétségtelenül a 100-as apo által mutatott képet találtam az esztétikusabbnak. A 15 cm-es SC tubus elméleti felbontóképessége 0.77″ (Dawes-limit), más képlet alapján 0.92″ (Rayleigh-határ). Ennek tesztelését a Hattyú (Cygnus) csillagképen levő STT 410 katalógusszámú kettősön végeztem, tagjai szinte egyenlő fényességű, 6.7 és 6.8 magnitudós csillagok, egymástól 0.9″-re. A kettős 250x és 333x-es nagyítással nyolcas alakot ölt, pillanatokra hajszálnyi réssel. A távcső felbontóképessége tehát gyakorlatilag eléri (de legalábbis nagyon megközelíti) az elméleti értéket. 
Az Epsz Lyrae után az éjszakai égbolt jól ismert mély-ég objektumai következtek: többek között az M13 gömbhalmaz a Herkulesben, illetve az M57 Gyűrűsköd a Lyra-ban. A konklúzió könnyen levonható volt: a 15 cm-es SC tubus érzékelhetően fényesebbnek mutatta ezen égi csodákat mint a 100ED. (Ez nem is meglepetés: a segédtükör által kitakart fénymennyiség alapján egy kb 14 cm-es apoként dolgozott a tubus.) Városon kívüli égnél az előbbi gömbhalmaz magjáig bontott, a Gyűrűsködön finom inhomogenitások fedezhetőek fel, illetve picit türkizkék szinűnek érzékeltem. A műszer határmagnitudóját – az M57 melletti 13 magnis csillag alapján – 13.5 körülinek becsültem a fényszennyezett Budapesti égbolt (és lámpák) alól, sötét égen ennél azért jóval halványabb csillagokat is megpillanthatunk. Mindezek alapján a távcső fénygyűjtő képességét mind én mind az első hazai visszajelzések „megdöbbentően” jónak találják – egy külföldi tesztelő szerint is „fényesebb” képet ad mint egy 15 cm-es Synta gyártású MC távcső. Az XLT bevonat tehát – úgy tűnik – működik a gyakorlatban is. Bolygókra sajnos nem tudtam kipróbálni, mivel a Jupiter igen alacsonyan tartózkodik így nem igazán alkalmas célpont.
A Celestron a 15 cm-es SC alá Advanced EQ-5 mechanikát szállít, akár GoTo változatban. Az 5 cm-es acélláb és a középső merevítőrúd több mint elégséges stabilitást biztosítanak (végre egy távcső ami kellően stabil állvánnyal érkezik!) ami érhető, ha figyelembe veszük a Celestron 28 cm-es SC távcsövét ugyanezzel a mechanikával szállítja. A mechanikát már alaposabban szemügyre vettük „A középsúly bajnokai” és „Kényelem a távcső mellett: GoTo mechanikák” c. cikkeinkben ezért most itt külön nem írok róla. Mindösszesen annyit jegyeznék meg, hogy a kézivezérlő a legfrissebb változatban érkezik: szoftvere frissíthető, így az internetről mindg feltölthetjük rá a legaktuálisabb változatot.
Néhány órás használat után maximálisan ajánlani tudom a Celestron 150/1500-as SC távcsövét illetve az Advanced EQ-5 mechanikát. A pontos objektumraállásnak és a kiváló optikának köszönhető már az első éjszaka alatt a csillagos ég számos objektumát távcsővégre kaphatjuk, hatalmas lökést adva amatőrcsillagász-karrierünknek.